Kövess minket itt is:
2011. március 30.
Boscolo Hotel New York Palace

Budapest Bank Startupverseny

Nevezz be a Budapest Bank Startupversenyre ! A Web 2.0 Symposium-Barcamp Budapest konferencián egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt előadhatod projektedet 10 percben, ha bekerülsz a legjobb hat közé. Előadásod után nyilvánosság előtt a zsűri értékeli a vállalkozásodat. Az első három helyezett a vállalkozását elősegítő értékes díjakban részesül.

Alakítsd te a konferencia programját!

Az Agria Produkció Kft 2006-ban rendezte meg Magyarország első Web 2.0 konferenciáját, és 2009-ben elsőként szervezte meg hazánk első BarCamp konferenciáját. Ma már az egyik legjelentősebb és legrangosabb internetes konferencia.

A BarCamp egy a felhasználók által létrehozott nemzetközi konferencia – nyitott, műhelyi esemény amit a résztvevők alkotnak – gyakran fókuszál a korai webes applikációkra. A BarCamp szervezett „ evangéliumot hirdető” főleg a neten keresztül, a Web 2.0 eszközeit használja a működéshez.

A Web 2.0 Symposium: BarCamp Budapest konferenciára bárki jelentkezhet előadást tartani is, feltéve ha beregisztrál a konferenciára és elküldi a szervezőknek az önéletrajzát, fényképét, előadásának címét és az előadása szinopszisát. Nem csak előadástartás miatt lehet jelentkezni, hanem az is elég, ha valaki egy problémát akar felvetni, amit az ott kialakult közönséggel szeretne megvitatni.

Szabályok: 1. Ne tarts cégbemutatót. 2. Max 20 perced van kérdésekkel együtt. 3. Jegyet kell venned a konferenciára. 4. A prezentációdat megnézzük a konferencia előtt.

Kiemelt előadók:

Behshad Behzadi
Tech Lead/Manager, Search Quality (Ranking) team
Google
Chris Mattheisen
elnök-vezérigazgató
Magyar Telekom Nyrt.
Olivier Desmoulin
CEO & cofounder
Super Marmite, Párizs

Olivier Desmoulin (www.super-marmite.com) a LeWeb 2010 Parizs startupversenyének győztese

Behshad Behzadi és Olivier Desmoulin keynote előadóinkat a Ringier Kiadó hozta el a BarCamp Budapestre.

Budapest Bank Startupverseny Zsűri:

Futó Gábor

Lakatos Péter

Oszkó Péter


Pataki Róbert

Kövér József

Az első konferencia Palo Alto-ban volt Kaliforniában 2005 augusztus 19-21 között. Kevesebb mint egy hét alatt lett megrendezve, amin kevesebb mint 200-an vettek részt. Azóta a BarCamp több mint 350 városban lett megrendezve a világ minden táján. Budapesten először 2009. március 3-án az Agria Produkció szervezésében.

Ha kiállítani szeretne a konferencián vagy a kiadványban való hirdetési lehetőségek érdeklik, akkor itt informálódhat!

Lásd még

V. Web 2.0 Symposium

IV. Web 2.0 Symposium

III. Web 2.0 Symposium

II. Web 2.0 Symposium

Web 2.0 Symposium


A Web 2.0 Symposiumon már biztosan ott lesz: